Könyörgő tekintetű kolduló koldus kéreget.
Csendben figyeltem míg megfordult s rám meredt,
Esőcseppek lágy ambróziája emlékeimbe kergetett.
Lent a mélyben sötét fényben
Lidércek csöpp erdejében
Megannyi érzés, rettenet.
Végig futott a gerincemen egy bizsergető érzés,
Míg közeledett feltámadt bennem sok ezer kérdés.
Fájdalommal néztem a közöttünk lévő falat,
Némán tátogtam az érthetetlen szavakat.
Sötét éjen az ég vizében,
Árbocos
hajók börtönében
Vad viharban arcul csapva
Kegyetlenül magamra hagyva.
Nem láttam, nem éreztem, egyszerűen csak reméltem,
Vágyódva számoltam a napokat, talán akaratlanul is szerettem.
Leselkedtem a falon át,keresve az elveszett koronát,
Megpillantottam egy másik lányt s fején volt a koronám.
Kikötőben keresgélve
Álmok között mendegélve
Két tiszttel az oldalamon
A törvény bilincse a karomon.
Búskomor lelkemben feltámadt a tél,
Borzongató hideggel takart be mindent, ami él.
Összetörve, magányosan számolva a képzeletbeli pontokat
Hallgatva az apró zajokat, a parányi téboly kopogtat.
Szívvel lélekkel szeretve,
Akadozó lélegzetvétellel elrejtve,
Két tetemet egy helyre,
Lassan a feledésbe temetve.
Üveges tekintettel felkoncol a végzetem,
Repdeső üveg madarak csipkedik a lényemet.
Áttetsző már a világ de felemel csendesen,
Átölel, magához hív a végzetem, szerelmesen.
Búskomor korongon árnyat vet a félelem,
Könyörgő tekintetű kolduló koldus kéreget.
Figyeltem s biccentve elfordult,
Hátulról a lényem másik darabja átkarolt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése