Elmebaj

Egy kisebb agymenés, amikor az ember lánya unatkozik az órán....
Bocsi, hogy még nem tettem fel újabb részt, csak agybaj a suli. -.-" 

Addig is itt van egy elmebajos szöszmösz. 

Szakadozó lélegzetvétellel még egyszer, utoljára gyorsított a tempón. Homlokán verejtékcseppek gyöngyöztek. A parkban a baglyok furcsán pislogtak s figyelték az eseményeket.

A Hold kíváncsi fénysugarával követte a mozgásukat. Nem botránkozott meg, hisz sokszor látott már ilyet, de tudta, hogy ez most más.

Egy pillanat s a férfi megdermedt. Hangosan felnyögött, majd térdre rogyott. A folyadék elkezdte átitatni a ruháját. Összeszorította a szemeit, s fogcsikorgatva előrébb kúszott, de fáradtan eldőlt.

A fehér V nyakú pólóját már átitatta a vér. Tipródott a fájdalomtól. A hasára szorította a kezét, ahol a találat érte. Zihált és rázkódott. A fák közül lassan kivált egy félelmetes árnyékkép s kimért léptekkel menetelt a földön fekvő felé.

 Kipp-kopp.

 Kopogott a bakancsának a sarka a macskakövön.

Kipp-kopp. Mintha elkezdődött volna a visszaszámlálás az utolsó percekhez.

 Kipp-kopp.

Nem sietett.

 Megállt, megigazította a ruháját. Unottan a fegyvert visszacsúsztatta a zsebébe s nagyot nyújtózva beszívta a hajnali friss levegőt. Mintha elfelejtette volna, hogy az imént lőtt rá egy emberre.

Nagyot sóhajtott, amikor kínlódó nyöszörgésre lett figyelmes. Mellé sétált, letérdelt s a férfi szemeibe nézett. Az ujjaival szétfeszítette a sebet s kutakodni kezdett.

A sebesült felordított. Ő csak csitítgatta s kihalászta a golyót.

- Erre még szükségem lesz - mosolyodott el s előhúzta a fegyvert, majd visszatette a töltényt.

 Megsimította a férfi arcát, aki csak megvető pillantásokkal nyugtázta a történteket.

- Gyű...gyűlöllek - suttogta nagyokat nyelve.

- Én is szívem. De odaát jó lesz, nem bánthat minket senki.

- Őrült va...vagy.

- Csst. - mosolyodott el, majd elővett egy bicskát s belevájta az arcába.

Felordított, de folytatta. A szemétől, le az álláig. A nyakán vékonyan, kíméletesen húzta végig. A mellkasát ismét keményen hasította egészen az ágyékáig.
- Eddig csókolt? – nézett az ép összeszorított szemére, majd megszorítva megrázta az arcát, mire keservesen kinyitotta azt. Elmosolyodott. – Nem… nem eddig. – tovább húzta a kést majd beleállította a hasába.

Hümmögött egyet s onnan kihúzva, elmetszette a torkát.
 - Higgy nekem. Ott jobb lesz. - mosolygott mániákusan, majd a hónalja alatt átkarolva vonszolni kezdte a tetemet a tó felé.

A parton egy apró ladik lebegett, benne egy másik holttest. Betornászta a halottat mellé, kikötötte, beült majd beevezett velük.

A másik a nő volt az. A nő.

Amikor elég mélynek gondolta a vízszintet, megállt s belemászott a jéghideg vízbe. A hajót addig ringatta, míg megadóan fel nem borult. Megfogta a merülő férfi testének a kezét és a másikkal elővéve a fegyvert a tarkójához tartotta.

- Ott jobb lesz - bizonygatta magának, majd meghúzva a ravaszt, bíborra festette a vizet s elmerült a feledés tengerében.