Egy perc - Nagy szavak

Minden ember életében vannak nagy nevek, nagy szavak, amelyekkel találkozik, vagy éppen ezt hangoztatják nekik. Különféle okosságok növik magukat szállóigékké, az ember életének alapjaivá válnak és eszerint akarják élni az életüket. Gondoljunk csak bele, miért volt sok uralkodó háznak jelmondata, vagy forradalmaknak, vagy mi ilyen és olyan család vagyunk, és így meg úgy kell élnünk. Aztán persze ott vannak a "nagy szavak egy kisembertől" stílusú elbeszélések.
Ó, hogy ez most mégis, hogy jön ide? Pofon egyszerű.
Sokak életében  van egy név, amit soha sem fog elfelejteni. Jó, most nem arra gondolok, hogy az édesanyám született MZ/X, hanem A névre gondolok. Arra, aki felforgatta az egész életedet, a világnézetedet, mindent. Arra, akiért jobb ember akarsz lenni. Akire, ha rágondolsz görcsbe rándul a gyomrod, a szíved hevesebben ver, izzad a tarkód, vagy a tenyered, nem bírsz megszólalni, könnybe lábad a szemed. Arra gondolok, akire éveken át gondolsz akkor is, ha eltűnt az életedből. Az én nagy nevem nem más volt, mint Carcinoma pancreatis.
Vicces, mert egész életemben ott lebegett, mint egy árnyék, aztán újra megjelent, és újra jöttek a hatalmas szavak, amelyektől leszakadhatott volna az ég is. Például:
- Ne félj!
- Nem félek.
- Minden rendbe jön.
- Ha nem is rendbe, de ez visszatért.
- Csak pár kezelés, és minden jó lesz.
- Kórházban fogom leélni a maradék életemet.
- Az orvosok mindent megtesznek!
- A szervezetemtől függ.
- Minden fejben dől el!
- Meg az áttétektől.
Nem. Én nem vagyok negatív ember. Én meg akartam gyógyulni, én meg akartam szabadulni tőle, de aggódtam, holott tudtam, hogy egy rendkívül szívós ember vagyok. És újra megmutattam neki, hogy velem nem húzhat ujjat. Meg
gyógyultam. Aztán két hét múlva rájöttem, mi is az én nagy szavam, amely mindent elindít azon a bizonyos lejtőn. Hogy mi is volt ez?
A halál beállta...