Tavasz

Játszottál régen, úgy mint a mesékben,

Éjt nappallá téve, hórihorgas gémek fészkében?

Vigyázott valaki rád úgy, mint tigris a kölykére,

Szeretett-e téged bárki is a környéken?

Voltak a közeledben olyanok, kiket szerettél,

Kiket halkan, a falak között lassan eltemettél?

Olyanok, kiket lassan bűnözőként kezeltél,

S bűnösen a lelked mélyére rejtettél?

Voltak olyan dolgok, amiktől féltél,

Rettegésben menedéket a takaród alatt leltél?

Átjárt téged a félelem hűvös szele,

Mint az Északi-sarkot a jegesmedve?

Akartál-e egyszer csillag lenni,

Ragyogó fénypontként az ég sztárja lenni?

Gondolkodtál-e, hogy min agyalhatnak a csillagok,

Magányos fénnyel, ha lehullik, miért zokog?

Voltál már egyedül, mint egy hatalmas fa a pusztában,

Kitéve az örvénylő viharok és villámok haragjának?

Bántottak-e már és bántottad-e társadat,

Hagytak-e már egyedül egy bajtársi csatában?

Érezted-e, hogy kicsi vagy,

Óriások között csak hatalmas nyűg vagy?

Volt már úgy, hogy körbenéztél és sikítottál,

S még az üres falak sem visszhangozták?

Volt már úgy, hogy meg akartál halni,

Kegyetlen ármányokkal magaddal szembe szállni?

Voltál már magányos,

Haragos, háborgó csónakos?

Féltél-e az emberektől és a világtól?

A magánytól és a korlátoktól?

Akartál-e egyszer Csipkerózsikaként aludni,

Soha az életben öt percre sem felébredni?

Aludj és remélj,

Talán eltűnik az éj.

Kisüt egyszer a Nap,

És a szél, hord még új tavaszt.